Pásztorlásról - mondom

Tartalomhoz ugrás

Pásztorlásról

Témák

Én hoztalak ki téged a kunyhóból, a juhok mögül, hogy légy fejedelem az én népem felett, Izráel felett 


   Aki nem járt életében juhokkal legelőre, azok mondanak olyan botorságot, hogy a pásztor/juhász a juhok előtt jár, sugallva, mint ha a közel keleten más szokások lettek voltna, mint Európában. Ám, ha belenézünk az irásokba, akkor láthatjuk, hogy Dávid 3000 éve is követte a nyájat (2Sám. 7:8)  Pont úgy, ahogy egy évezreddel előtte Jákób is tette. Ugyanazt parancsolá a másiknak, a harmadiknak, és mindazoknak, kik a nyájak után mennek vala, mondván: Ilyen szóval szóljatok Ézsaúnak, mikor vele találkoztok. (1Mó 32:19 )

Szeretni a nyájat azt jeleni, hogy szeretsz köztük lenni

   Megtanítani a tanítványokat Jézus szavának meghallására, emlékezve arról, hogy a tejes bárányok először az anyjukat követik. A felnőtt juhok ellenben hallgatnak annak szavára; és a maga juhait nevükön szólítja, és kivezeti őket. (Ján ev. 10:3)  Nem jó pásztor az, aki mindig az elevenen ugráló juhokkal tölti a szabad idejét. Nem az egészségeseknek van rá első sorban szüksége, hanem a gubbasztóknak, akikkel alig áll valaki szóba.  Az egymással kommunikáló atyafiak ránézésre sem küszködnek heveny gondokkal, amit azonnal orvosolni kellene,  ellentétben a gyülekezetet lassan fertőző, gyakran már akuttá vált esetekkel. Nem mondhatsz a nyájnak többet, mint , amit Jézus mond, nem érhetsz el többet, mint amit Jézus elér. Hogy többé ne legyünk gyermekek, kiket ide s tova hány a hab és hajt a tanításnak akármi szele, az embereknek álnoksága által, a tévelygés ravaszságához való csalárdság által (Efezus 4:14

"Az én juhaim hallgatnak szómra, én is ismerem őket, ők meg követnek engem." János 10:27       
 
"Más embert egyáltalában nem követnek, hanem elfutnak tőle, mert nem ismerik a mások hangját." János 10:5

A pásztorok, mindig többes szám

   Milétusból azonban küldvén Efézusba, magához hivatá a gyülekezet véneit. (ACS 20:17) Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra,  melyben a Szent zellem titeket vigyázókká tett, az Isten anyaszentegyházának legeltetésére, melyet tulajdon vérével szerzett.
Gondot viselvén a nyájra nem egyenlő a nyáj vezetésével, a gazdaság irányításával. (ACS 20:28) Némelyik elkanászúlt „pásztor” hetente egy alkalommal ránéz a juhokra, akkor is inkább a jó formában lévőkkel diskurál az alkalom után, majd hazamegy. Még természetes szinten se teheti ezt meg a pásztor, nem hogy a véren vásárolt nyájjal! Szorgalmasan megismerd a te juhaid külsejét, gondolj a nyájakra. (Pld 27:23) Pál az efézusi presbiterektől búcsúzva megismétli a munkaköri leírást. Gyakorlatilag a pásztorlásra hívja fel a vének figyelmét. 
Nem vezetésről beszél nekik, hanem vigyázásról. A vén, vagy presbiter, bárhogy is szólítjuk, arra lett rendelve a Szent Szellem által, hogy figyeljen, vigyázzon, legyen éber, amikor rendellenesség történik a nyáj körül, között. János nem úgy beszél magáról, mint apostolról, hanem mint presbiterről (2 János 1:1), szembe állítva magát Diotrefesszel (3 János 1:9) , aki elsőbbséget kíván, egy személyes vezető akar lenni. 

  „Legeltesd bárányaimat!”      „Terelgesd a juhaimat!”      „Legeltesd a juhaimat!”
 

   Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében, Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, a mit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen! (Máté 28:19-20)   Kinek a tanítványaivá tegyük a népeket? A sajátunkká, a felekezetünkké, vagy Jézus Krisztus tanítványaivá?  Nyilvánvaló, hogy a tejnek eledelén növekedő bárányok az anyajuhokat követik, hisz a napi eledelt kizárólag tőlük kapják meg,  de a legeléshez szokott, szilárd eledelen élő egyedek önállóan követik a Jó Pásztort. Ismerik a hangját, ki-, és bevezeti őket.  Emberek követésének nem lehet jó vége. Egy nagy közös utazás pásztorostul a gyehennára, ahogy azt az elmúlt évszázadok példáiból látjuk. Jézus felteszi a kérdést minden hozzá tartozónak: Szeretsz engem? Jobban, mint apádat, anyádat, testvéredet, a gyülekezet vezetőit, a szolgálatodat, a dicséretet? Bálványozol valakit?  Az irgalmas szamaritánus példázatában  szolgálatban álló emberek, egy pap, és egy lévita hagyták ott a kirabolt embert. Persze, érthető, hiszen ők az Istentiszteletre siettek. Szellemi emberként csak nem dőlnek be az ilyen ördögi akadályoztatásnak, mint egy félholt emberre az út szélén. Az ő prédikációjukra vár már a nyáj! Ők fontosabbak annál, hogy nélkülözni lehetne őket.  Meg hogy nézne ki már, ha lekésnék az imaalkalmat, dicséretet. Minden esetben, amikor a Teremtő elé teremtményt helyezünk, bálványozás esete forog fenn. Se pásztor, se gyülekezet, sem szolgálat nem kerülhet Jézus Krisztus elé az életünkben, aki egyedüli Jó Pásztorként feje a Gyülekezetnek.

   Jaj a pásztoroknak, a kik elvesztik és elszélesztik az én mezőmnek juhait, azt mondja az Úr. Azért ezt mondja az Úr, Izráel Istene a pásztoroknak, a kik legeltetik az én népemet: Ti szélesztettétek el az én juhaimat és űztétek el őket; és nem néztetek utánuk; ímé, én megbüntetem a ti cselekedeteiteknek gonoszságát, azt mondja az Úr. (Jeremiás 23:1-29)



Vissza a tartalomhoz