Áldás-átok

Témák

Áldás-átok témában sokan, sokat írtak sokféleképen, így csupán pár gondolat erejéig foglalkoznánk itt vele. Nem egyéni szinten, hanem társadalmi szinten működnek, mint Isten öröklődő jó kedve, illetve büntetése, reagálása egy-egy eseményre, történésre.

Hosszabb részeket idéznék az írásokból, amelyeken keresztül belátást kaphatunk az átok természetével kapcsolatban. Évszázadokat ölel fel a történet, így még hangsúlyozottabban látszik egy társadalomra gyakorolt hatása. A történet első része arról szól, hogy Izrael vezetői szövetséget kötnek a gibeon beliekkel, majd megátkozzák őket, a második rész pedig arról, hogy milyen úton szabadul meg Dávid idejében Izrael az éhínségtől, Isten haragjától.

Lõn pedig, hogy mikor ezt meghallották mind ama királyok, a kik a Jordánon túl a hegyeken és síkon és a nagy tengernek egész partja-mentén valának a Libánon ellenében: a Khittheus, az Emoreus, a Kananeus, a Perizeus, a Khivveus és a Jebuzeus:

Egybegyülekezének, hogy megvívjanak Józsuéval és Izráellel egy akarattal. De meghallák Gibeon lakosai is, a mit Józsué Jérikhóval és Aival cselekedett vala. És õk is ravaszul cselekedének. Elmenének ugyanis és követekül adák ki magokat. Szerzének azért szamaraikra ócska zsákokat, és ócska, megrepedezett és összekötözött boros tömlõket; És ócska, megfoltozott sarukat lábaikra, és ócska ruhákat magokra; az útravaló kenyerök is mind száraz és penészes vala. Így menének el Józsuéhoz a táborba Gilgálba, és mondának néki és Izráel férfiainak: Messze földrõl jöttünk, most azért kössetek frigyet mi velünk. Izráel férfiai pedig mondának a Khivveusnak: Hátha közöttem lakol te; hogyan kössek azért frigyet te veled? Azok pedig mondának Józsuénak: Szolgáid vagyunk mi! És monda nékik Józsué: Kik vagytok, és honnan jöttetek? És mondának néki: Igen messze földről jöttek a te szolgáid, az Úrnak, a te Istenednek nevéért, mert hallottuk az õ hírét és mindazt, a mit Égyiptomban cselekedett; Mindazt is, a mit cselekedett az Emoreusok két királyával, a kik valának túl a Jordánon, Szíhonnal, Hesbon királyával és Óggal, Básán királyával, a ki Astarótban vala. Ezért szólának nékünk a mi véneink és földünk lakosai is mind, mondván: szerezzetek magatoknak eledelt az útra, és menjetek eléjök, és mondjátok nékik: Szolgáitok vagyunk mi, most azért kössetek frigyet mi velünk! Ez a mi kenyerünk meleg volt, a mikor eleségül elhoztuk a mi házainkból elindulván, hogy hozzátok jöjjünk: most ímé, száraz és penészes lett. Ezek a boros tömlők is, a melyeket új korukban töltöttünk vala meg, íme, de megszakadoztak; e mi ruháink és saruink pedig megavultak az útnak igen hosszú volta miatt! És võnek a férfiak azoknak eledeléből, az Úr tanácsát pedig nem kérték vala. És békességesen bánt velök Józsué, és frigyet köte velök, hogy életben hagyja őket, a gyülekezet fejedelmei pedig megesküdének nékik. De harmadnap múlva azután, hogy frigyet kötöttek vala velök, meghallják, hogy közel valók azok hozzájok, sőt közöttök lakoznak azok. Elindulának azért Izráel fiai, és eljutának azoknak városaihoz harmadnapon. Városaik pedig valának: Gibeon, Kefira, Beéróth és Kirjáth-Jeárim.

De nem bánták őket Izráel fiai, mivelhogy megesküdtek vala nékik a gyülekezet főemberei az Úrra, Izráel Istenére, és zúgolódék az egész gyülekezet a főemberek ellen.Mondának azért mind a főemberek az egész gyülekezetnek: Mi megesküdtünk nékik az Úrra, Izráel Istenére, most hát nem bánthatjuk őket. Ezt cselekedjük velök, hogy életben hagyjuk őket, és így nem lesz harag ellenünk az esküvésért, a mellyel megesküdtünk nékik. Mondának azért a főemberek nékik: Ám éljenek! És lőnek favágóivá és vízhordozóivá az egész gyülekezetnek, a mint szólottak vala nékik a főemberek. Hívatá ugyanis őket Józsué, és szóla nékik, mondván: Miért csaltatok meg minket, ezt mondván: Igen messziről valók vagyunk mi tőletek, holott ti közöttünk laktok? Most azért átkozottak legyetek, és ne fogyjon ki közületek a szolga, a favágó és vízhordó az én Istenemnek házába.Azok pedig felelének Józsuénak, és mondának: Mivelhogy nyilván tudtokra esett a te szolgáidnak az, a mit az Úr, a ti Istenetek parancsolt vala Mózesnek, az õ szolgájának, hogy néktek adja ezt az egész földet, és hogy kiirtja előletek a földnek minden lakosát: igen féltettük tőletek a mi életünket, ezért cselekedtük ezt a dolgot. És most ímé, a te kezedben vagyunk, a mint cselekedni jónak és igaznak tetszik előtted, úgy cselekedjél mivelünk! És úgy cselekedék velök, és kiszabadítá õket Izráel fiainak kezébõl, és nem ölék meg őket. És tevé õket Józsué azon a napon favágókká és vízhordókká a gyülekezethez és az Úr oltárához, mind e napig, azon a helyen, a melyet választánd. Lőn pedig, hogy a mikor meghallá Adonisédek, Jeruzsálemnek királya, hogy bevette vala Józsué Ait, és elpusztította azt, és hogy a mint cselekedett vala Jérikhóval és annak királyával, úgy cselekedett Aival és annak királyával, és hogy békességre léptek Gibeon lakói Izráellel, és közöttük vannak: Igen megijedének, mivelhogy nagy város vala Gibeon, olyan mint egy a királyi városok közül, sőt nagyobb vala az Ainál, férfiai pedig mind vitézek valának. Külde azért Adonisédek, Jeruzsálemnek királya Hohámhoz, Hebronnak királyához és Pireámhoz Jármutnak királyához és Jáfiához, Lákisnak királyához és Debirhez, Eglonnak királyához, mondván: Jõjjetek fel hozzám, és segéljetek meg engem, és verjük meg Gibeont, mert békességre lépett Józsuéval és Izráel fiaival! Összegyülének azért, és felméne az Emoreusoknak öt királya: Jeruzsálemnek királya, Hebronnak királya, Jármutnak királya, Lákisnak királya, Eglonnak királya, õk magok és minden seregök, és tábort ütének Gibeonnál, és hadakozának ellene. Küldének azért Gibeon férfiai Józsuéhoz a táborba, Gilgálba, mondván: Ne vond meg kezeidet a te szolgáidtól! Jõjj fel hozzánk hamar és ments meg minket, és segíts rajtunk, mert mind felgyûltek ellenünk az Emoreusok királyai, a kik a hegyen lakoznak. Felméne azért Józsué Gilgálból, õ maga és az egész hadakozó nép vele, és a seregnek minden vitéze. Monda pedig az Úr Józsuénak: Ne félj tőlök, mert kezedbe adtam őket; senki sem áll meg közülök előtted. És rájok töre Józsué nagy hirtelen, miután egész éjszaka ment vala Gilgálból. És megrettenté õket az Úr Izráel elõtt, és megveré őket Gibeonnál nagy vereséggel, és űzé őket a Bethoronba vivő úton, és vágá őket egészen Azekáig és Makkedáig. (Józsué 9:1-27, és 10:1-10)

Lőn pedig nagy éhség Dávidnak idejében három egész esztendeig egymás után, és megkeresé e miatt Dávid az Urat, és monda az Úr: Saulért és az õ vérszopó háznépéért van ez: mivelhogy megölte a Gibeonitákat. Hivatá azért a király a Gibeonitákat és szóla nékik: (A Gibeoniták pedig nem az Izráel fiai közül valók valának, hanem az Emoreusok maradékából, a kiknek az Izráel fiai megesküdtek vala; Saul mindazáltal alkalmat keresett vala, hogy azokat levágassa az Izráel és Júda nemzetsége iránti buzgalmából). És monda Dávid a Gibeonitáknak: Mit cselekedjem veletek, és mivel szerezzek engesztelést, hogy áldjátok az Úrnak örökségét? Felelének néki a Gibeoniták: Nincsen nékünk sem ezüstünk, sem aranyunk Saulnál és az õ házánál, és nem kell mi nékünk, hogy valaki megölettessék Izráelben. És monda: Valamit mondotok, megcselekszem veletek. Akkor mondának a királynak: Annak az embernek a házából, a ki megemésztett minket, és a ki ellenünk gonoszt gondola, hogy megsemmisíttessünk, és meg ne maradhassunk Izráel egész határában; Adj nékünk hét embert az õ maradékai közül, a kiket felakaszszunk az Úr előtt, Saulnak, az Úr választottjának Gibeájában. És monda a király: Én átadom. És kedveze a király Méfibósetnek, Jonathán fiának, ki Saul fia vala, az Úr nevére tett esküvésért, mely közöttök tétetett, Dávid és Jonathán között, a Saul fia között. De elvevé a király Aja leányának, Rispának két fiát, kiket Saulnak szűlt vala, Armónit és Méfibósetet, és a Saul leányának, Mikálnak öt fiát, kiket szült Barzillai fiának, Adrielnek, a Méholátból valónak. És adá azokat a Gibeoniták kezébe, a kik felakaszták őket a hegyen az Úr előtt. Ezek tehát egyszerre heten pusztulának el, és az aratás első napjaiban, az árpaaratás kezdetén ölettek meg. Võn pedig Rispa, Ajának leánya egy zsákruhát, és kiteríté azt magának a kősziklán az aratás kezdetétől fogva, míg eső lőn reájok az égből: és nem engedé az égi madarakat azokra szállani nappal, sem pedig a mezei vadakat éjszaka. És megmondák Dávidnak, a mit Rispa, Ajának leánya, Saulnak ágyasa cselekedett. Akkor elméne Dávid, és elhozá a Saul és Jonathán tetemeit a a Jábes-Gileádbeliektõl, kik ellopták vala azokat a Bethsánnak utczájáról, a hol őket a Filiszteusok felakasztották vala, mikor a Filiszteusok megverték Sault a Gilboa hegyén. És elhozták onnét Saulnak és az õ fiának, Jonathánnak tetemeit, és összeszedték azoknak tetemeit is, a kik felakasztattak.* (5Mózes 21:23) És eltemeték Saulnak és az õ fiának, Jonathánnak tetemeit a Benjámin földében, Sélában, az õ atyjának, Kisnek sírboltjában; és megtették mindazt, a mit a király parancsolt. És kiengesztelődött ez által Isten az ország iránt. (2Sá 21:1-14)

Mind a Józsuéval és Izrael vezetővel kötött szövetség, mind az általa kimondott átok életben maradt, működött nemzedékeken keresztül. Szolgaként ugyan, de életben maradtak Izrael között, sőt a szövetségtörést Isten olyan időben kérte számon, amikor épp a szíve szerinti uralkodó ült trónon. 3 év éhínség után kapcsolt Dávid, hogy valami nagyon nem stimmel. Hiába is kereste volna saját személyes életében a kiváltó okot, csak mint Izrael törvényes királyaként találhatta azt meg. Nem személyes ügy volt ez, hanem a társadalomban betöltött szerepével kapcsolatos. Józsuéval, mint Izrael első számú vezetőjével kötött szövetséget Saul király, Izrael első számú vezetője törte meg, amit Dávid, mint az aktuális első számú vezető volt hivatott rendezni. Emberek állnak be szolgálatba, és azt gondolják, hogy egy új kezdettel elfelejtethetik az általuk képviselt csoport múltját, amiről ők maguk nem sokat tudnak, figyelmen kívül akarják hagyni. A jövő embereinek tartják magukat, hátra nem tekintenének, de nem értik, hogy mi történik körülöttük. Áldásról és átokról prédikálnak szüntelenül, de nem értették meg az áldás és átok természetét. Nem értették meg, hogy miért nem egyesével mondták az áment Izrael fiai - Garizim hegye felé az áldásra , fele pedig Ebál hegye felé pedig az átokról szóló szavakra. Számoljátok fel a gibeonitákkal való szövetséget! hangzik el a szószékről meggondolatlanul. Dávid azonban olyan megoldást talált, amivel, mind a gibeoniakat, mind Istent kiengesztelte, azaz az országon lévő átkot megtörte. (plusz nyereményként feleségének, Mikálnak a másik férjtől született 5 fiától is megszabadult) El kell rendezni a múltat még akkor is, ha történetesen nem volt személyesen közünk az előzményekhez! Mind az áldás, mind az átok működése társadalmi szinteken értelmezhető igazából, mint család, nemzetség, törzs ...

Az egész Izráel pedig és az õ vénei, vezérei és bírái ott álltak vala kétfelõl a láda mellett, a Lévita-papok elõtt, a kik az Úrnak frigyládáját hordozták vala, úgy a jövevény, mint a benszülött, fele a Garizim hegye felé, fele pedig Ebál hegye felé, a mint megparancsolta Mózes az Úr szolgája, hogy megáldaná az Izráel népét elõször. Azután pedig felolvasta a törvénynek minden ígéjét, az áldást és az átkot, mind úgy, a mint meg van írva a törvény könyvében. Nem volt egy íge sem azok közül, a melyeket Mózes parancsolt vala, a melyet fel nem olvasott volna Józsué, az Izráelnek egész gyülekezete elõtt, még az asszonyok, gyermekek, jövevények elõtt is, a kik járnak vala közöttök. (Józsué 8:33-35) És parancsola Mózes azon a napon a népnek, mondván: Ezek álljanak fel a népnek megáldására a Garizim hegyén, mikor általmentek a Jordánon: Simeon, Lévi, Júda, Izsakhár, József és Benjámin. Ezek pedig az átkozásra álljanak fel az Ebál hegyén: Rúben, Gád, Áser, Zebulon, Dán és Nafthali. Szóljanak pedig a léviták, és ezt mondják az egész Izráel népének felszóval: Átkozott az ember, a ki faragott és öntött képet csinál, útálatára az Úrnak, mesterember kezének munkáját, és rejtve tartja azt! És feleljen az egész nép és mondja: Ámen! (5Mózes 27:11-től)

* (5Mózes 21:23) Ne maradjon éjjel az õ holtteste a fán, hanem temesd el azt még azon a napon; mert átkozott Isten előtt a ki fán függ; és meg ne fertéztessed azt a földet, a melyet az Úr, a te Istened ád néked örökségül.