Piramis - mondom

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Piramis

Témák
  Ki és miért hívott el ? Ki vagy te, és hol van a helyed ?
  
   Ezért fordulok hát hozzátok én, Pál, ki a Krisztus Jézusnak értetek, a nemzetekért vagyok foglya, ha ugyan hallottatok az Isten kegyelmének arról a sáfárságáról, melyet tiértetek adtak nekem. Mert leleplezés útján jutott tudomásomra a titok úgy, ahogy röviden már megírtam,... ...Nékem, az összes szentek közül a legkisebbnek adták azt a kegyelmet, hogy a nemzeteknek örömüzenetül hirdethetem a Krisztus kinyomozhatatlan gazdagságát ((Efézus 3:1-3 és 9) Pál nem kevesebbet állít, mint azt, hogy az apostoli szolgálatát (sáfárságát), amiatt kapta, hogy rajta keresztül Isten elérhesse az Efézus belieket, és a többi nemzetet. Azok az erők, amelyek rajta megnyílvánultak, csak is azért adattak neki, hogy Isten szabadítása áradhasson ki az őt hallgatókra. Ma, amikor egyre többen lépnek fel azzal az igénnyel, hogy figyeljenek rájuk, és kövessék őket, szükségeltetik egy dolgot tisztázni :  Az apostol (szolgáló) miatt árad a kenet az összegyűltekre, vagy a jelenlévő hallgatók miatt adatik szó, és kenet a szolgálónak? 
"Jézus pedig ezt mondta nekik: „Csak hazájában, a rokonai közt, saját családjában nincs becsülete a prófétának!” Nem is mutathatta meg ott egy csodában sem hatalmát, csak kevés gyengélkedőre vetette rá kezét, hogy gyógyítsa őket. Hitetlenségükön azonban elcsodálkozott." (Márk 6:4-6)
 
   A Bibliából vett példák azt mutatják, hogy a bajban lévő emberek miatt lettek megszólítva azok, akiket Isten szolgálatba hívott, és nem a kiválasztott szolgálók "erényei & érdemei" miatt tértek meg az emberek. Istennel szemben nincs lehetőségünk a dicsekedésre, saját tetteinkre, érdemeinkre hivatkozni.  Ki tesz téged különbbé? Mid van, amit nem kaptál volna? Ha pedig kaptad te is, miért dicsekszel úgy, mintha nem kaptad volna? (1Korintus 4:7)    Azzal, hogy az örömhírt hirdetem, nem dicsekedhetem, mert kényszer ül rajtam, hisz jaj nekem, ha nem fogom az örömhírt szólni. Ha ugyanis önként teszem, jutalmam van érte, ha önkéntelenül, sáfársággal bíztak meg. (1Kor 9:16-17)

Mózeshez  az isteni kinyilatkoztatás így hangzik  :
"Látván láttam az én népemnek nyomorúságát, a mely Égyiptomban vagyon és meghallottam az ő sanyargatóik miatt való kiáltásukat; sőt ismerem szenvedéseit. Le is szállok, hogy megszabadítsam őt az Égyiptombeliek kezéből és felvigyem őt arról a földről, jó és tágas földre, tejjel és mézzel folyó földre, a Kananeusok, Khitteusok, Emoreusok, Perizeusok, Khivveusok és Jebuzeusok lakóhelyére. Mivel hát ímé feljutott hozzám az Izráel fiainak kiáltása és láttam is a nyomorgatást, a mellyel nyomorgatják őket az Égyiptom beliek: Most azért eredj, elküldelek téged a Faraóhoz és hozd ki az én népemet, az Izráel fiait Égyiptomból." (2Mózes 3:7 -10)   Nem pedig így: Meg vagyok elégedve veled Mózes! Látom milyen klassz, odaszánt életet élsz, szerzek neked egy nagyobb nyájat, nagyobb munkát, mint az eddigi volt.  Fogadd elismerésem!

A bírák könyvétől folytatva ugyan az az elv vonul végig a Bibliában:

  • És igen megnyomorodának. És támasztott az Úr bírákat, a kik megszabadíták õket szorongatóiknak kezébõl Mert mikor bírákat támasztott az Úr nékik, az Úr maga volt a bíróval, és megszabadította õket ellenségeik kezébõl a biró egész idejére, mert megindult az Úr panaszaikon, melyeket emeltek elnyomóik és szorongatóik miatt. (Bír 2:15-18)
  • Ekkor az Úrhoz kiáltának az Izráel fiai, és az Úr szabadítót támasztott az Izráel fiainak, aki megszabadítá õket: Othnielt, Kénáz fiát, Káleb öcscsét. (Bír 3:9)
  • Ekkor megint az Úrhoz kiáltottak Izráel fiai, és az Úr szabadítót támasztott nékik: Ehudot (Bír 3:15)
  • És kiáltának az Izráel fiai az Úrhoz, mert kilenczszáz vas-szekere volt, és húsz esztendeig zsarnokoskodott az Izráel fiai felett erõszakkal. Ebben az idõben Debora, a prófétanõ, a Lappidoth felesége volt biró Izráelben. És õ a Debora-pálmája alatt lakott Ráma és Béthel között, az Efraim hegyén, és ide jöttek fel hozzá az Izráel fiai törvényre. És elkülde és hivatá Bárákot, az Abinoám fiát, Kedes-Nafthaliból, és monda néki: Avagy nem parancsolta-é meg az Úr, Izráelnek Istene: Menj és vonulj fel a Thábor hegyére, és végy magadhoz tízezer embert a Nafthali és a Zebulon fiai közül? És te ellened kihozom a Kison patakjához Siserát, Jábin hadvezérét, az õ szekereit és seregét, és kezedbe adom õt (Bír 4:3-7)
  • Mikor azért igen megnyomorodott az Izráel a Midiániták miatt, az Úrhoz kiáltának az Izráel fiai. Mikor pedig kiáltottak vala az Izráel fiai az Úrhoz Midián miatt: Prófétát külde az Úr az Izráel fiaihoz, És eljöve az Úrnak angyala, és leüle ama cserfa alatt, a mely Ofrában van, a mely az Abiézer nemzetségébõl való Joásé vala, és az õ fia Gedeon épen búzát csépelt a pajtában, hogy megmentse a Midiániták orczája elõl. Ekkor megjelenék néki az Úrnak angyala, és monda néki: az Úr veled, erõs férfiú!  Gedeon pedig monda néki: Kérlek uram, ha velünk van az Úr, miért ért bennünket mindez? és hol vannak minden õ csoda dolgai, a melyekrõl beszéltek nékünk atyáink, mondván: Nem az Úr hozott-é fel minket Égyiptomból?! Most pedig elhagyott minket az Úr, és adott a Midiániták kezébe. És az Úr hozzá fordula, és monda: Menj el ezzel a te erõddel, és megszabadítod Izráelt Midián kezébõl. Nemde, én küldelek téged? (Bír 6:6-8 és 11-14)
  • Szóla pedig az Úr nékem mondván: Mielőtt az anyaméhben megalkottalak, már ismertelek, és mielőtt az anyaméhből kijövél, megszenteltelek; prófétának rendeltelek a népek közé. És mondék: Ah, ah Uram Istenem! Ímé, én nem tudok beszélni; hiszen ifjú vagyok én! Az Úr pedig monda nékem: Ne mondd ezt: Ifjú vagyok én; hanem menj mind azokhoz, a kikhez küldelek téged, és beszéld mindazt, a mit parancsolok néked. (Jeremiás 1:4-7)

Pál apostol tisztában volt az elhívásával,
Nem vagyok én szabad? Nem vagyok apostol? Nem láttam-e Urunkat, Jézust? Vajon nem az én munkám vagytok-e ti az Úrban? Ha másoknak nem vagyok apostol, nektek bizonyára az vagyok. Mert az én apostolságom pecsétje ti vagytok az Úrban. (1Kor 9:1-2)
és tisztában volt a helyével is a testben. "Ellenkezőleg, amely tagokról azt gondolja, hogy erőtlenebbek, azok sokkal szükségesebbek. Azokat a tagokat, amelyeket kevésbé értékeseknek gondolunk, nagyobb becsüléssel vesszük körül, szégyelltebb tagjainknak több illeme van,  illendő tagjainknak ilyesmire szüksége nincs. Az Isten úgy szerkesztette össze a testet, hogy a fogyatékosabbnak több tisztességet adott, hogy a testben ne legyenek hasadások, hanem egymásért a tagok gondja ugyanarra irányuljon" (1Kor 9:22-25)
Sem elsőbbségre nem törekedett egyik gyülekezetben sem, se semmiféle kultuszt nem engedett meg maga körül.

Kié vagy? Kihez tartozol? Ki váltott meg?

Mert megtudtam felőletek atyámfiai a Kloé embereitől, hogy versengések vannak köztetek. Azt értem pedig, hogy mindenitek ezt mondja: 
Én Pálé vagyok, én meg Apollósé, én meg Kéfásé, én meg Krisztusé. Vajon részekre osztatott-é a Krisztus? Vajon Pál feszíttetett-é meg érettetek, vagy a Pál nevére kereszteltettetek-é meg? 1Ko 1:11-13

Elhangoznak olyan tanítások, amelyek a Krisztussal való személyes kapcsolatot kérdőjelezik meg, miszerint : "Aki azt mondja, hogy "én meg Krisztusé", az valójában megtagadta a szolgálati ajándékot és azt hitte, hogy tud szolgálati ajándék nélkül Krisztushoz tartozni."
(Ruff Tibor: Bevezetés az Újszövetségbe II. Ideiglenes Jegyzet 2001. második félévi órák szerkesztett változata 63. oldal Szent Pál Akadémia, Ruff egyébként 2001-ben maga is írt az infantilizálódás okairól )

Én sem szólhattam néktek, atyámfiai, mint szellemieknek (lelkieknek), hanem mint testieknek, mint a Krisztusban kisdedeknek. Tejnek italával tápláltalak titeket és nem kemény eledellel, mert még nem bírtátok volna meg, sőt még most sem bírjátok meg.  Mert még testiek vagytok; mert a mikor irigykedés, versengés és visszavonás van köztetek, vajon nem testiek vagytok-é és nem ember szerint jártok-é? Mert mikor egyik ezt mondja: Én Pálé vagyok; a másik meg: Én Apollósé; nem testiek vagytok-é? Hát kicsoda Pál és kicsoda Apollós? Csak szolgák, kik által hívőkké lettetek, és pedig a mint kinek-kinek az Úr adta. Én plántáltam, Apollós öntözött; de az Isten adja vala a növekedést. Azért sem a ki plántál, nem valami, sem a ki öntöz; hanem a növekedést adó Isten. Azért senki se dicsekedjék emberekkel. Mert minden a tiétek. Akár Pál, akár Apollós, akár Kéfás, akár világ, akár élet, akár halál, akár jelenvalók, akár következendők, minden a tiétek. Ti pedig Krisztusé, Krisztus pedig Istené. (1Korintus 3:1-23)

Szándékosan hallgatva el Pál 3-ik részben írt sorait, amelyek kiskorúság  jegyeit hordozó / szintjén lévő atyafiakról, atyafiaknak szól. 
Teljesen kifacsart módon az infantilis, kisko(ó)rúságban szenvedőket, emberektől való függőségét állítja példaként ez a tanítás. Pál ezzel ellentétben erőteljesen tereli vissza az atyafiakat Ahhoz, akié maga a Krisztus. Sőt az idézett sorokat is cáfolja azzal a hivatkozással, hogy a gyülekezetet a Szent Szellem templomának, Isten épületének nevezi, ahol a Szent Szellem lakik. Testünk egyenként is a Szent Szellem lakóhelye, de élő kövekként felépülve beteljesedik az ige, hogy "Lakozom bennük és közöttük járok; és leszek nékik Istenük, és ők én népem lesznek."  A közöttük járok kifejezés csak akkor értelmezhető, ha az atyafiak Isten templomává épülve közösségi szinten is funkcionáló testként élnek.

  Pál szerint a vita alapja a versengés, hogy én OTT tértem meg, értem meg X imádkozott, engem meg Y merített be. Aztán azzal folytatja, hogy éretlenségüket , testi /lelki gondolkodásukat jelöli meg a versengés okaként Majd befejezi azzal a nyugtázással, hogy mindnyájan Krisztuséi, és ezzel Istenéi vagyunk, nincs értelme a további vitázásnak! Nem a szolgálati ajándékhoz való hozzáállásról szól a történet, sőt maga Pál figyelmezet arra, hogy nem a szolgáló személye a lényeg, hanem az, aki a szolgálókat eszközként használja, aki a növekedést adja. Kifejezi az írásával azt, hogy speciális munkára elhívott szolgálók , speciális szolgálatokat végeznek, de meg se próbálja ezeket egymás fölé, vagy alá rendelni, rangsorolni, vagy azzal érvelni, hogy ha valaki ezek közül egyet nem fogad el, akkor annak nincs közössége Krisztussal. Nyilvánvalóan Pál szolgálata után is voltak megtérők a gyülekezetben, akik Pálhoz személyesen nem kapcsolódtak, nem is ismerték őt, és emiatt jobban preferálták (ha preferálták, csak eshetőségként hozom fel) a látványosabb gyülekezetnövekedést/mélyebb tanításokat, amit a későbbi szolgálók végeztek.

Nem a szolgálati ajándékhoz, mint személyéhez, hanem a szolgálatához, Isten által ihletett üzenetéhez való viszony a mérvadó. Amíg/mialatt a szolgálati ajándékon keresztül Jézus nyilvánul meg, addig tulajdonképpen Jézust hallgatod a szolgálón át. A karizma nem tulajdonunk, hanem az eszköze annak, hogy Isten kezében hasznosak, használhatóak lehessünk.

   Minden férfi feje maga a Krisztus.  Nem találunk semmi utalást arra, hogy a tanító feje a pásztor lenne, a pásztoré az evangálista, evangélistáé a próféta, a prófétáé apostol, végül az apostolé a Krisztus.
Azt akarom, hogy tudjátok, hogy minden férfinak feje a Krisztus, s minden asszonynak feje a férfi, a Krisztusnak feje pedig az Isten. (1Korintus 11:3)
Mert a férfi feje az asszonynak, mint a Krisztus is az eklézsiának. Ő megmentője a testnek (Efézus 5:23)
   A fentiek alapján meg kell értenünk, hogy Isten az, aki elhív, és a gyülekezet a Földön nem egy piramis formájú felépítmény egyszemélyes emberi vezetéssel : a fej maga a Krisztus. Mind a személyes életünkben (család), mind az eklézsia tekintetében



Ne gyerekeskedj már!    

   Az elöljárókhoz való egészségtelen hozzáállás egyik következménye lehet az infantilizmus.
Keresztyének megrekednek a növekedésben, illetve visszafejlődnek, ahogy azt a Zsidóhoz írt levélben olvassuk:  „Mert bár ez idő szerint már tanítóknak kellene lennetek, ismét arra van szükségetek, hogy Isten mondásainak kezdeti elemeire tanítsunk titeket. Aszerint, amivé lettetek, tejre van szükségetek, nem szilárd eledelre. Mert mindenki, aki tejből részesedik, az igazságosság beszédében járatlan, hiszen még kiskorú. Bevégzetteknek (tökéleteseknek) való a szilárd táplálék, azoknak, akiknek érzékszerveit a gyakorlat fejlesztette ki annak megkülönböztetésére, ami nemes, és ami rossz. (Zsidókhoz/Héberekhez írott levél 5:12-14)
 
   Az "ismét arra van szükségetek" és az "amivé lettetek" kifejezések arra utalnak, hogy a címzettek egyszer már túljutottak a tejbepapi szintjén, sőt az újjászületésük óta eltelt időt figyelembe véve már rég tanítóknak kellene lenniük. Olyan érett személyeknek, akik képesek megfogalmazni önálló gondolatokat, „aki helyesen hasogatja az igazság beszédét” (2Tim 2:15) A felfedezett igazságokat képesek másokkal megosztani, és megvédeni, érvekkel alátámasztva azt. Ahogy egy gyermek meg van róla győződve, hogy az ő édesanyja a világon a legszebb, és az apja a legerősebb, így az infantilis keresztyének sem képesek szembenézni azzal, hogy a gyülekezetükön kívül másokat is elhívott az Úr. Nem az egyedüli üdvözítő egyházhoz tartoznak, hanem egy nagy testnek a részei, amely az egész világon növekedik.
 A Szellem egységéről így ír Pál:  "Mert egy Szellembe meríttettünk be mindannyian, hogy egy testté váljunk, akár zsidók vagyunk, akár hellének, akár rabszolgák, akár szabadok: mindannyiunkat egy Szellem itatott át. A test ugyanis nem egy tag, hanem sok. (1Kor 12:13-14) A Szellem egysége helyett azonban egység szellemére teszik a hangsúlyt, teljesen figyelmen kívül hagyva, hogy az ő nemzetükön, felekezetükön kívül, más korokban is elhívott Isten embereket. „Most látom igazán, hogy Isten nem személyválogató, hanem minden nemzetből szívesen fogadja azokat, akik félik őt és igazságosságot cselekesznek. (Apcsel 10:34-35) „Te vagy méltó arra, hogy elvedd a könyvet és felnyisd annak pecsétjeit, mert megöltek téged, s te véreden minden törzsből, nyelvből, népből és nemzetből lelkeket vásároltál Istennek.”(Jelenések 5:9) 

Ezek a fejlődésben visszamardat, éretlen 
személyek nem tudnak mit kezdeni azzal sem , hogy a korai keresztyénség és a mostani idők között eltelt korokban, sok millióan követték Jézust. Mi magunk is mások munkájába álltunk be. „Mert abban igaz a mondás, hogy más a magvető és más az arató! Én olyan aratásba küldöttelek titeket, amelynek vetésével nem ti fáradtatok. Mások fáradtak s ti abba léptetek be, amiért azok fáradtak.” (János 5:37-38)  És itt nem a mi kis felekezetünk vezetőjére utal Jézus , hogy annak a munkájába, elhívásába kellene beleállnunk, hanem szükséges lenne megemlékezni az egész útról : „És emlékezzél meg az egész útról, a melyen hordozott téged az Úr, a te Istened” (5Mózes 8:2) Egység alatt az infantilis keresztyének kizárólag a saját körük biztonságát értik, ahol a vezetőik szava megkérdőjelezhetetlen. Szükségük van arra, hogy valaki megmondja nekik, hogy mit és hogyan tegyenek. A szülők felé gyakorolt engedelmesség normális esetben különbözik 13, 33, és 63 éves korban, hasonlóan változik ez a viszony a gyülekezeti elöljárók irányába is. Egy-két napos szopós bárányok biztonságosan követik az anyjukat. Születésük után bárki után elmennének, így a juhászok nem engedik ki az ellősöket a többiekkel, hanem várnak addig, míg az anya is megismeri a saját kicsinyét, és a bárány is hallgat az anyjára. Ezek a bárányok nem ismerik még a pásztor hangját, csak az anyjukét, de így sem tévednek el, hiszen az anyjukkal együtt maguk is a pásztort követik. Párhuzamba állítva az infantilis keresztyének nem ismerik a Jó Pásztor hangját, és egyszerűbb "anyucival" maradni, élvezni a nyáj, azaz a gyülekezet jól ismert biztonságát, de hitben nem lépnek ki a hajóból. Vezetőiket Mózeshez hasonlítják, annak ellenére, hogy Mózes nem vitte Izrael fiat át a Jordánon az Ígéret földjére, de beszélt egy hozzá hasonló prófétáról, hogy arra hallgassanak. Jézus Krisztuson kívül nincs üdvözítő, egyedül vele lehet átkelni az örökkévalóságba. Mivel nem ismerik a Jó Pásztor hangját, saját vezetőiket ajnározzák, rendszeresen őket idézik, és rájuk hivatkoznak "személyeket csodálnak haszonért." (Júdás 16) Ha a gyülekezetbe számukra ismeretlen szolgáló érkezik, akkor megvárják a "pásztor" és a nyáj reakcióját, de önmaguk nem tudják megítélni a hallottakat, hiányzik az érettség, a felnőttekre jellemző döntésképesség. Egyszerűen elfogadják a "szájba rágott" falatokat, értelmezéseket, míg a csoporton kívüli szolgálókat gondolkodás nélkül elutasítják, jobb esetben nem veszik figyelembe. Nem modhatjuk róluk,  hogy: "akiknek érzékszerveit a gyakorlat fejlesztette ki annak megkülönböztetésére, ami nemes, és ami rossz." "Ezt a példát tiértetek alkalmaztam magamra és Apollósra, testvéreim, hogy rajtunk tanuljátok meg, hogy nem szabad túlhaladni azon, ami megíratott, hogy fel ne fuvalkodjatok az egyik kedvéért a másik ellen fordulva.". 1Kor4:6-7 
   Szolgálat készség helyére szolgalelkűség lép, és az elöljáró felüljáróvá lesz. A Nikolaiták tetteit követve leuralják a nyájat, a népet "Az azonban megvan nálad, hogy gyűlölöd a Nikolaiták tetteit, melyeket én is gyűlölök." "Így nálad is vannak olyanok, akik ugyanúgy ragaszkodnak a Nikolaiták tanításához. Térj más felismerésre!" (Jelenések 2:6 és 2:15) Ne kényszerből, hanem önként legeltessétek Istennek köztetek lévő nyáját. Ne a gyalázatos nyereségért, hanem buzgóságból, ne letiporva a nyájat, mely sorsrészül jutott nektek, hanem a nyáj példaképévé válva  (1Péter 5:2-3)
    Érdekes módon szüleiknek meg sem próbálnak úgy engedelmeskedni, mint egyházi előjáróiknak. Amennyiben nézeteltérésük adódna a polgármesterrel, mint a város előjárójával, vagy más hatósággal, azt polgári módon le tudják rendezni, el tudják mondani a kifogásaikat, ki tudják fejezni nem tetszésüket, de a "ki-nem-mondottan-is- egyedül-üdvözító-egyházban" nem mernek önállóan gondolkodni.  Felekezetieskedő, kifejezetten néhány gyülekezeti csoportra jellemző tanítások káros hatásai akkor érhettőek igazán tetten , amikor a hétköznapi beszélgetésről a téma gyülekezetre terelődik. Szélsőséges esetekben profán dolgok szóba sem kerülnek, spontán beszélgetések ki sem alakulnak, mert mindent átsző a "mert-azt-mondta-a-tekintély" típusú másokat idézgető, kívülállók számára  elviselhetetlen szleng. 

Jézus a feje a gyülekezetnek, aki a sajátjait nevükön szólíitja. Ő küldte el a Szent Szellemet, hogy vezesse, tanítsa az ővét, hogy Krisztusban felnőtt, érett személyként állíthasson elő bennünket. Minden egyes keresztyén személyesen neki tartozik elszámolással.
A Bátorító azonban, a Szent Szellem, akit az Atya nevemben küldeni fog, mindenre meg fog tanítani titeket, s mindenre emlékeztetni fog, amit mondottam nektek. (János ev. 14:26)    Bennetek azonban megmarad a kenet, melyet tőle kaptatok, úgyhogy nincs szükségetek rá, hogy bárki is tanítson titeket. Ellenkezőleg. Ahogy az a kenet minden dolog felől tanít titeket, úgy igaz az és nem hazugság, ti pedig maradjatok benne úgy, ahogy tanított titeket.    Most hát kis gyermekeim, maradjatok őbenne, hogyha ő láthatóvá lesz, bizalommal szólhassunk majd, s meg ne szégyenítsen megérkezésekor. (1 János 2:27-28) Ha azonban eljön ő, az igazság Szelleme, út-mutatótok lesz a teljes igazságban. Mert nem magától fog beszélni, csak amit hall, azt mondja el, s a jövendőt tudatja veletek. Engem fog dicsőíteni, mert az enyémből fog meríteni s azt mondja el nektek. Mindaz, amije Atyámnak van, az enyém, ezért mondtam nektek, hogy az enyémből meríti, s azt tudatja veletek. (János ev. 16:14-15)  De azt mondom, ameddig az örökös kiskorú, semmivel sem különb a rabszolgánál, noha mindenek (mindennek) ura. Mégis gyámok, és sáfárok alatt van az atyjától előre meghatározott időig. Így mi is, mikor kiskorúak voltunk, a világ elemei alá voltunk vetve rabszolgasorsra. Mikor azonban eljött az idő teljessége, Isten elküldte a Fiát, ki asszonytól lett, törvény alá került, ~ hogy a törvény alatt levőket kivásárolja, hogy a fiúvá fogadtatást elnyerjük.
Minthogy pedig fiak vagytok, Isten elküldte szívünkbe Fiának szellemét, aki így kiált: „Abba! Atya!” (Galat 4:6)
Ti is, mint élő kövek épüljetek szellemi házzá, szent papsággá, hogy olyan szellemi áldozatokat vihessetek fel, melyeket Isten a Krisztus Jézuson át szívesen fogad. Ti ellenben választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy annak erényeit hirdessétek, aki titeket a sötétségből az ő csodálatos világosságára elhívott (1Péter2:5 és 9)
 
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz