Piramis - mondom

  

   Ezért fordulok hát hozzátok én, Pál, ki a Krisztus Jézusnak értetek, a nemzetekért vagyok foglya, ha ugyan hallottatok az Isten kegyelmének arról a sáfárságáról, melyet tiértetek adtak nekem. Mert leleplezés útján jutott tudomásomra a titok úgy, ahogy röviden már megírtam,... ...Nékem, az összes szentek közül a legkisebbnek adták azt a kegyelmet, hogy a nemzeteknek örömüzenetül hirdethetem a Krisztus kinyomozhatatlan gazdagságát ((Efézus 3:1-3 és 9) Pál nem kevesebbet állít, mint azt, hogy az apostoli szolgálatát (sáfárságát), amiatt kapta, hogy rajta keresztül Isten elérhesse az Efézus belieket, és a többi nemzetet. Azok az erők, amelyek rajta megnyílvánultak, csak is azért adattak neki, hogy Isten szabadítása áradhasson ki az őt hallgatókra. Ma, amikor egyre többen lépnek fel azzal az igénnyel, hogy figyeljenek rájuk, és kövessék őket, szükségeltetik egy dolgot tisztázni :  Az apostol (szolgáló) miatt árad a kenet az összegyűltekre, vagy a jelenlévő hallgatók miatt adatik szó, és kenet a szolgálónak? 

Én Pálé vagyok, én meg Apollósé, én meg Kéfásé, én meg Krisztusé. Vajon részekre osztatott-é a Krisztus? Vajon Pál feszíttetett-é meg érettetek, vagy a Pál nevére kereszteltettetek-é meg? 1Ko 1:11-13

Elhangoznak olyan tanítások, amelyek a Krisztussal való személyes kapcsolatot kérdőjelezik meg, miszerint : "Aki azt mondja, hogy "én meg Krisztusé", az valójában megtagadta a szolgálati ajándékot és azt hitte, hogy tud szolgálati ajándék nélkül Krisztushoz tartozni."

Teljesen kifacsart módon az infantilis, kisko(ó)rúságban szenvedőket, emberektől való függőségét állítja példaként ez a tanítás. Pál ezzel ellentétben erőteljesen tereli vissza az atyafiakat Ahhoz, akié maga a Krisztus. Sőt az idézett sorokat is cáfolja azzal a hivatkozással, hogy a gyülekezetet a Szent Szellem templomának, Isten épületének nevezi, ahol a Szent Szellem lakik. Testünk egyenként is a Szent Szellem lakóhelye, de élő kövekként felépülve beteljesedik az ige, hogy "Lakozom bennük és közöttük járok; és leszek nékik Istenük, és ők én népem lesznek."  A közöttük járok kifejezés csak akkor értelmezhető, ha az atyafiak Isten templomává épülve közösségi szinten is funkcionáló testként élnek.

  Pál szerint a vita alapja a versengés, hogy én OTT tértem meg, értem meg X imádkozott, engem meg Y merített be. Aztán azzal folytatja, hogy éretlenségüket , testi /lelki gondolkodásukat jelöli meg a versengés okaként Majd befejezi azzal a nyugtázással, hogy mindnyájan Krisztuséi, és ezzel Istenéi vagyunk, nincs értelme a további vitázásnak! Nem a szolgálati ajándékhoz való hozzáállásról szól a történet, sőt maga Pál figyelmezet arra, hogy nem a szolgáló személye a lényeg, hanem az, aki a szolgálókat eszközként használja, aki a növekedést adja. Kifejezi az írásával azt, hogy speciális munkára elhívott szolgálók , speciális szolgálatokat végeznek, de meg se próbálja ezeket egymás fölé, vagy alá rendelni, rangsorolni, vagy azzal érvelni, hogy ha valaki ezek közül egyet nem fogad el, akkor annak nincs közössége Krisztussal. Nyilvánvalóan Pál szolgálata után is voltak megtérők a gyülekezetben, akik Pálhoz személyesen nem kapcsolódtak, nem is ismerték őt, és emiatt jobban preferálták (ha preferálták, csak eshetőségként hozom fel) a látványosabb gyülekezetnövekedést/mélyebb tanításokat, amit a későbbi szolgálók végeztek.

Keresztyének megrekednek a növekedésben, illetve visszafejlődnek, ahogy azt a Zsidóhoz írt levélben olvassuk:  „Mert bár ez idő szerint már tanítóknak kellene lennetek, ismét arra van szükségetek, hogy Isten mondásainak kezdeti elemeire tanítsunk titeket. Aszerint, amivé lettetek, tejre van szükségetek, nem szilárd eledelre. Mert mindenki, aki tejből részesedik, az igazságosság beszédében járatlan, hiszen még kiskorú. Bevégzetteknek (tökéleteseknek) való a szilárd táplálék, azoknak, akiknek érzékszerveit a gyakorlat fejlesztette ki annak megkülönböztetésére, ami nemes, és ami rossz. (Zsidókhoz/Héberekhez írott levél 5:12-14)

   Az "ismét arra van szükségetek" és az "amivé lettetek" kifejezések arra utalnak, hogy a címzettek egyszer már túljutottak a tejbepapi szintjén, sőt az újjászületésük óta eltelt időt figyelembe véve már rég tanítóknak kellene lenniük. Olyan érett személyeknek, akik képesek megfogalmazni önálló gondolatokat, „aki helyesen hasogatja az igazság beszédét” (2Tim 2:15) A felfedezett igazságokat képesek másokkal megosztani, és megvédeni, érvekkel alátámasztva azt. Ahogy egy gyermek meg van róla győződve, hogy az ő édesanyja a világon a legszebb, és az apja a legerősebb, így az infantilis keresztyének sem képesek szembenézni azzal, hogy a gyülekezetükön kívül másokat is elhívott az Úr. Nem az egyedüli üdvözítő egyházhoz tartoznak, hanem egy nagy testnek a részei, amely az egész világon növekedik.

 A Szellem egységéről így ír Pál:  "Mert egy Szellembe meríttettünk be mindannyian, hogy egy testté váljunk, akár zsidók vagyunk, akár hellének, akár rabszolgák, akár szabadok: mindannyiunkat egy Szellem itatott át. A test ugyanis nem egy tag, hanem sok. (1Kor 12:13-14) A Szellem egysége helyett azonban egység szellemére teszik a hangsúlyt, teljesen figyelmen kívül hagyva, hogy az ő nemzetükön, felekezetükön kívül, más korokban is elhívott Isten embereket. „Most látom igazán, hogy Isten nem személyválogató, hanem minden nemzetből szívesen fogadja azokat, akik félik őt és igazságosságot cselekesznek. (Apcsel 10:34-35) „Te vagy méltó arra, hogy elvedd a könyvet és felnyisd annak pecsétjeit, mert megöltek téged, s te véreden minden törzsből, nyelvből, népből és nemzetből lelkeket vásároltál Istennek.”(Jelenések 5:9) 

Ezek a fejlődésben visszamardat, éretlen személyek nem tudnak mit kezdeni azzal sem , hogy a korai keresztyénség és a mostani idők között eltelt korokban, sok millióan követték Jézust. Mi magunk is mások munkájába álltunk be. „Mert abban igaz a mondás, hogy más a magvető és más az arató! Én olyan aratásba küldöttelek titeket, amelynek vetésével nem ti fáradtatok. Mások fáradtak s ti abba léptetek be, amiért azok fáradtak.” (János 5:37-38)  És itt nem a mi kis felekezetünk vezetőjére utal Jézus , hogy annak a munkájába, elhívásába kellene beleállnunk, hanem szükséges lenne megemlékezni az egész útról : „És emlékezzél meg az egész útról, a melyen hordozott téged az Úr, a te Istened” (5Mózes 8:2) Egység alatt az infantilis keresztyének kizárólag a saját körük biztonságát értik, ahol a vezetőik szava megkérdőjelezhetetlen. Szükségük van arra, hogy valaki megmondja nekik, hogy mit és hogyan tegyenek. A szülők felé gyakorolt engedelmesség normális esetben különbözik 13, 33, és 63 éves korban, hasonlóan változik ez a viszony a gyülekezeti elöljárók irányába is. Egy-két napos szopós bárányok biztonságosan követik az anyjukat. Születésük után bárki után elmennének, így a juhászok nem engedik ki az ellősöket a többiekkel, hanem várnak addig, míg az anya is megismeri a saját kicsinyét, és a bárány is hallgat az anyjára. Ezek a bárányok nem ismerik még a pásztor hangját, csak az anyjukét, de így sem tévednek el, hiszen az anyjukkal együtt maguk is a pásztort követik. Párhuzamba állítva az infantilis keresztyének nem ismerik a Jó Pásztor hangját, és egyszerűbb "anyucival" maradni, élvezni a nyáj, azaz a gyülekezet jól ismert biztonságát, de hitben nem lépnek ki a hajóból. Vezetőiket Mózeshez hasonlítják, annak ellenére, hogy Mózes nem vitte Izrael fiat át a Jordánon az Ígéret földjére, de beszélt egy hozzá hasonló prófétáról, hogy arra hallgassanak. Jézus Krisztuson kívül nincs üdvözítő, egyedül vele lehet átkelni az örökkévalóságba. Mivel nem ismerik a Jó Pásztor hangját, saját vezetőiket ajnározzák, rendszeresen őket idézik, és rájuk hivatkoznak "személyeket csodálnak haszonért." (Júdás 16) Ha a gyülekezetbe számukra ismeretlen szolgáló érkezik, akkor megvárják a "pásztor" és a nyáj reakcióját, de önmaguk nem tudják megítélni a hallottakat, hiányzik az érettség, a felnőttekre jellemző döntésképesség. Egyszerűen elfogadják a "szájba rágott" falatokat, értelmezéseket, míg a csoporton kívüli szolgálókat gondolkodás nélkül elutasítják, jobb esetben nem veszik figyelembe. Nem modhatjuk róluk,  hogy: "akiknek érzékszerveit a gyakorlat fejlesztette ki annak megkülönböztetésére, ami nemes, és ami rossz." "Ezt a példát tiértetek alkalmaztam magamra és Apollósra, testvéreim, hogy rajtunk tanuljátok meg, hogy nem szabad túlhaladni azon, ami megíratott, hogy fel ne fuvalkodjatok az egyik kedvéért a másik ellen fordulva.". 1Kor4:6-7 

    Érdekes módon szüleiknek meg sem próbálnak úgy engedelmeskedni, mint egyházi előjáróiknak. Amennyiben nézeteltérésük adódna a polgármesterrel, mint a város előjárójával, vagy más hatósággal, azt polgári módon le tudják rendezni, el tudják mondani a kifogásaikat, ki tudják fejezni nem tetszésüket, de a "ki-nem-mondottan-is- egyedül-üdvözító-egyházban" nem mernek önállóan gondolkodni.  Felekezetieskedő, kifejezetten néhány gyülekezeti csoportra jellemző tanítások káros hatásai akkor érhettőek igazán tetten , amikor a hétköznapi beszélgetésről a téma gyülekezetre terelődik. Szélsőséges esetekben profán dolgok szóba sem kerülnek, spontán beszélgetések ki sem alakulnak, mert mindent átsző a "mert-azt-mondta-a-tekintély" típusú másokat idézgető, kívülállók számára  elviselhetetlen szleng.