Tolvaj_gyulekezet
Témák
Tolvaj gyülekezet
Avagy az ember csalhatja-é az Istent? ti mégis csaltatok engem. És azt mondjátok: Mivel csalunk téged? A tizeddel és az áldozni valóval. Átokkal vagytok elátkozva, mégis csaltok engem: a nép egészben! (Mal 3:8-9)
Tanítók álltak fel és szinte az üdvösség feltételeként szóltak a tized adásáról a mindenkori egyház számára. Előbbre állami segédlettel, a Mózesi törvényekre hivatkozva gyűjtötték be, majd a mai kor gyülekezetei számára elég volt Malakiás próféta szavait idézni, amelyet a babiloni fogságból visszatért Júdeabeliekhez intézett. Az egész nép, azaz az egész gyülekezet egészében csalja Istent!
De hát, mi adunk tizedet! Elvisszük az egész tizedünket a gyülekezetbe, nem csalunk! Bizony, hogy csaltok! Honnan vettétek, hogy a tizedet gyülekezetbe kellene vinned, és ott bizonyos embereknek átadnod? Hol olvastál erről az írásokban? Milyen jogalap szerint gyűjtenek tizedet némelyek? Azt mondod, hogy nem törvény alapján, hanem hitből adod a tizedet. Az szép! Az "azt hiszem, iszok egy pohár vizet" - féle cselekedetek nem a hit cselekedetei!
Hitt pedig Ábrahám az Istennek, és tulajdoníttatott néki igazságul, és Isten barátjának neveztetett. Látjátok tehát, hogy cselekedetekből igazul meg az ember, és nem csupán hitből. (Jak 2:23-24) Izsák áldozatul vitelekor teljesedett be az írás: „Ábrahám hitt az Istennek, és azt igazságosságul számították be neki”, úgyhogy „Isten barátjának” is nevezték. Lássátok meg hát, hogy tettek alapján válik igazságossá az ember, s nem egyedül a hit alapján.
Hitt Ábrahám Istenben? Nem ez a kérdés, hanem az, hogy amikor szólt az Isten, akkor azt Ábrahám hittel fogadta-e és a hallottak szerint cselekedett-e. Meghallotta ő feleségének Szárainak a hangját is, és gyermeket nemzett Hágárnak. Ábrám hitt a feleségének!
És Szárai, az Ábrám felesége nem szüle néki; de vala néki egy Egyiptomból való szolgálója, kinek neve Hágár vala. Monda azért Szárai Ábrámnak: Ímé az Úr bezárolta az én méhemet, hogy ne szüljek: kérlek, menj be az én szolgálómhoz, talán az által megépülök, és engede Ábrám a Szárai szavának. Vevé tehát Szárai, Ábrám felesége az Egyiptombeli Hágárt, az õ szolgálóját, tíz esztendővel azután, hogy Ábrám a Kánaán földén letelepedék, és adá azt Ábrámnak az õ férjének feleségül. És beméne Hágárhoz, és az fogada az õ méhében; (1Mó 16:1-4)
Isten szólt Szárain keresztül? Ez esetben nem! Engedett Ábrám ennek a szónak! Igen! Hitt Ábrám? Igen! 86 évesen apa lett! Isten szavának hitt Ábrám? Nem! Emberi elgondolások következményeként született meg Izmael, de Isten nem hagyta ennyiben, újból szólt Ábrahámmhoz.
És monda Isten Ábrahámnak: Szárainak, a te feleségednek nevét ne nevezd Szárainak, mert Sára az õ neve. És megáldom őt, és fiat is adok õ tőle néked, és megáldom, hogy legyen népekké; nemzetek királyai származzanak õ tőle. Ekkor arczára borúla Ábrahám, és nevete és gondolá az õ szívében: vajon száz esztendős embernek lesz-e gyermeke? avagy Sára kilencven esztendős lévén, szülhet-e? És monda Ábrahám az Istennek: Vajha Ismáel élne te előtted. Az Isten pedig monda: Kétség nélkül a te feleséged Sára szül néked fiat, és nevezed annak nevét Izsáknak, és megerősítem az én szövetségemet õ vele örökkévaló szövetségül az õ magvának õ utána. Ismáel felöl is meghallgattalak: Íme megáldom őt, és megszaporítom őt és megsokasítom ót felette nagyon; tizenkét fejedelmet nemz, és nagy néppé teszem őt. Az én szövetségemet pedig megerősítem Izsákkal, kit néked szűl Sára ez időkorban a következő esztendőben. És elvégezé vele való beszédét, és felméne az Isten Ábrahámtól. (1Mó 17:15-22)
Igen, most már hitt Ábrahám az Istennek! Nem a saját maga által elképzelt valóságnak, nem feleségének, nem a barátok bátorításának, hanem az élő Isten szavába vetette a hitét.
Megment-e önmagában a hit? Nem! Az Isten szavába vetett hit a megváltás feltétele, és ehhez Szárainak is meg kellett hallania az Isten szavát:
És mondának néki: Hol van Sára a te feleséged? Ő pedig felele: Ímhol van a sátorban. És monda: Esztendőre ilyenkor bizonnyal megtérek hozzád és íme akkor a te feleségednek Sárának fia lesz. Sára pedig hallgatózik vala a sátor ajtajában, mely annak háta megett vala.
Ábrahám pedig és Sára élemedett korú öregek valának; megszűnt vala Sáránál az asszonyi természet. Nevete azért Sára õ magában, mondván: Vénségemre lenne-e gyönyörűségem? meg az én uram is öreg! És monda az Úr Ábrahámnak: Miért nevetett Sára, ezt mondván: Vajon csakugyan szülhetek-e, holott én megvénhedtem? Avagy az Úrnak lehetetlen-e valami? Annak idején, esztendőre ilyenkor visszatérek hozzád, és fia lesz Sárának. Sára pedig megtagadá, mondván: Nem nevettem én; mivelhogy fél vala. De monda az Úr: Nem úgy van, mert bizony nevettél (1Mó 18:9-15)
Elegendőnek tűnik-e ezek után azt mondani, hogy ezentúl nem törvény szerint, hanem hit alapján adod a tizedet, de amúgy ugyan úgy, mint eddig is tetted? Nem! Hogyan tehetnél bármit is az Isten szavában való hitre hivatkozva, ha az Írások nem is utalnak arra, hogy gyülekezet szedjen tizedet, és a Szent Szellem se ad vezetést ez ügyben?
Azért amint a Szent Szellem mondja: „Ma, ha esetleg az ő szavát hallani fogjátok, meg ne keményítsétek szíveteket, mint az elkeseredéskor, az istenkísértés napján a pusztában, ahol atyáitok próbára tettek és azzal kísértettek engem, annak ellenére, hogy negyven éven át látták tetteimet. Azért haragudtam meg arra a nemzedékre, és mondtam: Szívükben mindig tévelyegnek. Utaimat nem ismerték meg, Vigyázzatok testvéreim, hogy valamelyikötökben valamikor rossz szív ne legyen, olyan, mely elpártol az élő Istentől. Vajon, mikor azt mondja: „Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek szíveteket, mint az elkeseredéskor,” kiket ért azok alatt, akik elkeseredtek, mikor meghallották a szót? Csak nem mindazokat, akik Mózes vezetésével Egyiptomból kijöttek?
„Ma” – mondja Dávidnál, annyi idő elmúltával, ahogy előbb már mondottam: „Ma, ha szavát halljátok, meg ne keményítsétek szíveteket.” (Héberekhez / Zsidókhoz írt levél 3:7-10; 12-16 és 4:7 Csia Lajos fordítása szerint )
Szeretnél szakítani a lopással, és tényleg az Úr számára ajánlani fel a bevételed egy részét ? Keresd az Urat, és hallgass a szavára, bízd rá magad, és megmutatja számodra azt a helyet, ahol kedvességet találsz. Vigyázz, Sárának lesz egy másik ötlete is, amihez nem szükséges kitapogatni a láthatatlanból a mindenség Urát! Könnyebb lesz rá hallgatni, és Hágárral tölteni az estét, mint a Szent Szellem finom vezetésének engedni, de tudd meg , ha hiszel, nagy a te jutalmad: (Ne félj Ábrám: én paizsod vagyok tenéked, a te jutalmad felette igen bőséges. 1Mózes 15:1) Hit nélkül azonban lehetetlen Istennek tetszeni, annak, aki Istenhez közeledik, hinnie kell, hogy ő van, s erre ő megadja bérüket azoknak, akik őt a láthatatlanból előkutatják. (Héberekhez / Zsidókhoz írt levél 11:6)
Vannak betöltésre váró szükségek, amelyekben hasznos eszközök lehetünk, ha követjük a Szent Szellem vezetését, és nem hazududnk se magunknak, se másoknak. Anániás, és felesége önként, szabad akaratából adta el szántóföldjét, és vitte a vételár egy részét Péternek. Péter azonban nem volt megilletődve a pénz láttán, nem mondott olyan frázisokat, hogy „Százszorosan adja vissza az Úr neked”, vagy „Isten megáldja a hitben történő vetésedet” Anániás nem tiszta, képmutatástól mentes hitből adta át felajánlását, hanem számításból. Testvéreim, Istennek nincs szüksége egy fillérünkre se. Szabad akaratunk szerint megtarthatjuk minden bevételünket, de ha adunk, akkor úgy adjunk, hogy az elfogadható felajánlás legyen, mint Ábel áldozata. (Hittel lett Ábel áldozata több a Káinénál, s ezen az áldozaton keresztül jutott ahhoz a bizonyságtételhez, hogy Isten igazságosnak elfogadta, amennyiben adományai felől maga az Isten tett tanúságot Zsidók 11:4 Csia Lajos fordítása szerint ) Hol hibázott Kain, és Anániás az ő feleségével? Isten nem olyan, hogy a körülményekre való tekintettel, duzzogva ugyan, de elfogadja az ajándékodat, mert az Ő egyházának sűrgősen pénzre van szüksége. Nem! Isten gyülekezetének ugyan annyira, van szüksége, mint Istennek, mert az Ő épülete, Krisztus teste vagyunk. Az egyház nincs rászorulva egy fillérrel sem többre, mint amit hit által kap, amíg Isten szerint jár. A saját feje után járó egyház azonban, örömmel fogad minden garast és azt mondja, hogy az Isten a jókedvű adakozót szereti, de ha nem hitből, jó kedvvel adod, neki az is jól jön! Péter, a Mindenható Istent képviselve azon a napon, semmi mást nem szólt, csak azt, amit a Mindenható is mondott. Miért próbáltátok a Szent Szellemet megtéveszteni, kérdezte, és visszautasította az ajándékot.
Valami Anániás nevű ember is a feleségével, Szafírával eladta szerzeményét, az árából felesége tudtával félretett magának valamit, többi részét pedig az apostolok lábához helyezte. Péter megszólította: „– Anániás, miért töltötte meg a sátán szívedet, hogy megcsald a Szent Szellemet és a telek árából félretégy magadnak? Ha megmarad a telek, nem neked maradt volna-e meg, s ha eladtad, nem volt-e hatalmadban az ára? Miért határoztad el ezt a dolgot szívedben? Nem embereknek hazudtál, hanem Istennek.” Anániás, ahogy e szavakat hallotta, leroskadt és kilehelte lelkét. Mindazokra, akik ezt hallották nagy félelem szállt. Azután felkeltek a fiatalok, felszedték, kivitték és eltemették. Történt, hogy körülbelül három óra elteltével a felesége is bement, de nem tudta, hogy mi történt. Péter őt is megszólította: „Mondd meg nekem, hogy ennyiért adtátok-e el a telket?” „– Igen, anynyiért” – felelte az. Erre Péter ezt mondta neki: „Mi az oka, hogy összebeszéltetek, hogy az Úrnak Szellemét megkísértsétek? Látod, az ajtóban van azoknak lába, kik férjedet eltemették, téged is ki fognak vinni.” Erre tüstént a Péter lábához esett és kilehelte lelkét. Mikor az ifjak bementek, halva találták, kivitték és eltemették férje mellé. Nagy félelem szállott ezzel az egész eklézsiára s mindazokra, akik hallottak e dolgokról. (Apostolok cselekedeti 4:32-37 és 5:1-11)
Isten Illéseit a hollók táplálják, vagy elszéledtek ki-ki az ő mezejére (Megtudtam azt is, hogy a Léviták részeit nem adták meg; ennek miatta kiki az õ mezejére szélede el az Isten házában szolgáló Léviták és énekesek közül Nehémias 13:10) mert az Ő népe megtagadta az engedelmességet, és az utolsó időkben vagyont gyűjtenek, katedrálisokat építenek, pompás épületekbe ruházott be, míg a nyomtató ökrök álla fel lett kötve. Az utolsó napokban halmoztatok fel kincseket. Íme, a földjeiteket lekaszáló munkások bére, melyet tőlük elvontatok, kiált, s az aratók kiáltásai bementek a Seregek Urának fülébe (Jakab 5: 3-4)
„Sok az aratnivaló, de kevés a munkás. Könyörögjetek hát az aratás Urához, hogy munkásokat küldjön aratásába. Menjetek. Úgy küldelek el titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut, és az úton senkit se köszöntsetek. Ha valamely házba bementek, először ezt mondjátok: Békessége legyen ennek a háznak. S ha van ott békesség fia, azon meg fog nyugodni békességetek, ha nincs, visszatér rátok. Ugyanabban a házban maradjatok, azt egyétek és igyátok, amijük van. Hisz méltó a munkás a bérére. (Lukács 10:2-7)
Hol vannak az Isten Abdiásai, akik kenyérrel látják el az arató munkásokat, akikért imádkozott?
És Akháb hivatá Abdiást, a ki az õ házának gondviselője volt. (Abdiás pedig felette igen féli vala az Urat; Mert mikor Jézabel megölette az Úr prófétáit, Abdiás száz prófétát vett oltalmába, és rejtette el ötvenenként egy-egy barlangba, és ott táplálta őket kenyérrel és vízzel). És mikor Abdiás az úton ment, íme Illés előtalálá őt, és mikor felismerte őt, arcra borula és monda: Nem te vagy-e az, uram, Illés? Felele néki: Én vagyok… …Nem mondották-é meg az én uramnak, mit cselekedtem, mikor Jézabel megölette az Úr prófétáit? hogy hogyan rejtettem el az Úr prófétái közül száz férfiút ötvenenként egy-egy barlangba és tápláltam őket kenyérrel és vízzel. (1Királyok 18:3-4 ; 7-8; és 13)
Hol vannak az Isten Nehémiásai, akik tényleg megértették Malakiás szózatát, és visszahívják az elszéledt szolgálókat, és nem várják el azt tőlük, hogy tizedet beszedjék ugyan, de továbbítsák azt a "szent városba", míg maguk éljenek meg a vállalkozásukból, munkájukból?
Ábrahám, mikor Isten szólította, hitétől indítva engedelmeskedett, hogy elmenjen arra a helyre, melyet örökrészül kellett kapnia. El is ment, nem tudva hová megy. Hitétől ösztönözve lett vendéggé az ígéret földjén, akkor még idegenben, lakott sátorokban Izsákkal, Jákóbbal, ugyancsak az ígéretnek társ-örököseivel együtt. Várta ugyanis az alapokkal bíró várost, melynek készítője és építője az Isten. Maga Sára is hitéért kapott képességet arra, hogy megalapítsa a magot akkor, mikor már túl volt az életidőn, képességet kapott, mert hűnek tartotta azt, aki az ígéretet tette. (Héberekhez / Zsidókhoz írt levél 11:8-11)
Mert Isten munkatársai vagyunk: Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok. (1korintus 3:9) Hiszen mi Isten munkatársai vagyunk: Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok ti.
ADAKOZÁS, GYŰJTÉS
Mennyire tűnnének erkölcsösnek a gyűjtések előtt tartott rövid bátorító beszédek, ha kiderülne, hogy az Új szövetségben egy példát sem találunk arra, hogy egy gyülekezett saját célra tartott volna gyűjtést? Vegyük csak végig a „kedvenc idézeteket”. A könnyebb megértés végett a témához kapcsolódó összes verset olvassuk el!
Ami pedig a szentek számára rendezett gyűjtést illeti, úgy tegyetek ti is, amiképpen Galácia egyházainál rendelkeztem. A hét első napján ki-ki tegye félre magánál, amit hét közben sikerült összegyűjtenie, hogy ne akkor legyenek gyűjtések, mikor odamegyek. Mikor pedig már ott leszek, azoktól fogom Jeruzsálembe elküldeni kedvességeteket, akiket kipróbáltaknak ítéltetek. Ha azután méltó lesz a gyűjtés arra, hogy én is elutazzam, velem fognak menni. Akkor fogok elmenni hozzátok, mikor Macedónián átmegyek. Macedónián ugyanis csak általmegyek, de nálatok esetleg ott is maradok, talán a telet is ott töltöm, hogy majd ti kísérjetek el oda, ahová menni fogok. Mert most nemcsak úgy átmenőben akarlak titeket látni, mert remélem, hogy bizonyos időt nálatok tölthetek, ha az Úr megengedi. Pünkösdig azonban Efézusban maradok, (1Korintus 16: 1-14)
Hadd ismertessem meg veletek testvéreim azt a kegyelmet, melyet Isten Macedónia egyházainak adott, hogy a nyomorúság sok próbatétele között túláradó örömüket és mélységes szegénységüket őszinteségük gazdagsággá sokasította, mert tanúja vagyok, hogy képességükhöz mérten, sőt képességükön felül is adakoztak, önként. Sok kérleléssel könyörögve kérték tőlünk azt a kegyelmet, hogy a szentek kiszolgálásában közösséget vállalhassanak. De nemcsak annyit tettek, amennyit reméltünk, hanem még magukat is odaadták először az Úrnak, azután Isten akaratával nekünk is, úgyhogy kérlelnünk kellett Tituszt, hogy ahogyan korábban elkezdte, úgy juttassa befejezéshez is a rátok vonatkozólag adott kegyelmet. Arra kérlek azonban titeket, hogy amiképpen minden bőségben jelentkezik nálatok: hit, szó, megismerés, mindenféle serénység, tőlünk felétek áradó szeretet, a jótékonyságnak ebben a kegyelmében is bőségetek legyen. Nem parancsként mondom, hanem azért, hogy mások buzgóságán át a ti szereteteteknek valódiságát is kipróbáljam. Hiszen ismeritek a mi Urunknak, a Krisztus Jézusnak kegyelmét, hogy gazdag lévén, értetek szegénnyé lett, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok. Véleményt is nyilvánítok e dologban: Nektek magatoknak van hasznotok belőle, akik nemcsak a cselekvést, hanem az akarást is már előbb, már tavaly óta elkezdtétek. Most pedig fejezzétek be a cselekvést is, hogy amekkora készségetek volt az akarásra, a befejezés is abból legyen, amitek van. Mert ha a készség megvan, az annak mértékében kedves, ami van, és nem annak mértékében, ami nincs. Ne úgy legyen, hogy míg másoknak könnyebbségük támad, nektek nyomor, hanem egyenlően legyen. A mostani időben a ti bőségetek egészítse ki amazok hiányát, hogy azután azok bősége pótolja a ti hiányotokat, hogy egyenlőség legyen, aszerint amint írva van: „Annak, aki sokat gyűjtött, nem volt többje, s aki keveset gyűjtött, nem volt kevesebbje.” Hála legyen Istennek, hogy Titusz szívébe értetek ugyanazt a buzgalmat adta, mert elfogadta ugyan a bátorítást, de mivel ennél még nagyobb volt benne a buzgalom, ön-ként ment el hozzátok. Vele küldöttük el a testvért is, akit az örömüzenettel kapcsolatban szerte az összes eklézsiák magasztalnak. De nemcsak ennyi történt, hanem az eklézsiák utazó társunkká választották őt ennek a kegyelemnek szolgálatában, melyet mi magának az Úrnak dicsőségére és a mi buzgóságunk kimutatására végzünk, ezzel el akarjuk kerülni, hogy szolgálatunknak ezért az érett gyümölcséért bárki is gyalázhasson bennünket. Mert nemcsak az Úr előtt, hanem az emberek előtt is gondunk van a jó hírre. Velük együtt küldtük testvérünket is, kinek buzgalmát sokszor sok esetben kipróbáltuk, de most még nagyobbnak találtuk az irántatok való nagy bizodalom következtében. Akár Tituszról van hát szó, vele közösségben élek, ti felétek pedig munkatársam ő, akár testvéreinkről, ők az eklézsiák apostolai, a Krisztus dicsőségére. Adjátok az ő irányukban bizonyítékát a ti szereteteteknek és a mi veletek való dicsekedésünknek az egyházak színe előtt. A szentek iránt való szolgálatról pedig felesleges dolog nektek írnom. Ismerem ugyanis buzgóságotokat, mellyel rátok vonatkozólag a macedónoknak dicsekszem, hogy Akhája tavaly óta készen áll, úgyhogy buzgóságotok a legtöbbjüket feltüzelte. Mégis odaküldtem a testvéreket, hogy veletek való dicsekvésünk e dologban hiábavalónak ne bizonyuljon, hogy ha macedónok jönnek majd velem, és titeket készületlenül találnának, mi megszégyenüljünk, vagy – úgy is mondhatjuk – ti megszégyenüljetek ebben a vállalkozásban. Szükségesnek tartottam hát a testvéreket arra buzdítani, hogy előre menjenek hozzátok és készítsék elő az áldást, melyet ti előzőleg megígértetek, hogy az úgy legyen készen, mint áldás, és ne úgy, mint kapzsi haszonvárás. Ezt pedig vegyétek figyelembe: „Aki szűkösen vet, szűkösen fog aratni is, és aki áldással vet, áldással fog aratni is!” Ki-ki amint előre elszánta szívében, ne bánatból, ne is kényszer alatt tegye, mert Isten a vidám adakozót szereti. Hatalmas az Isten arra, hogy mindenféle kegyelmet bőségesen ontson rátok, hogy mindenben, mindenkor teljes megelégedésben minden jó cselekedetre bőségetek legyen, ahogy megírták: „Szórt, adott a szegényeknek, igazságossága örökké megmarad.” Aki maggal látja el a vetőt, az kenyeret is nyújt az evésre, megszaporítja a ti vetéseteket és felneveli igazságosságotok gyümölcseit, úgyhogy mindenben meg fogtok gazdagodni a teljes hűség kifejtésére, mely általunk hálaadást munkál Istennek. Mert ennek a vállalkozásnak szolgálata nem-csak a szentek hiányait tölti be, hanem sokak hálájától megsokasítva ömlik Isten felé. Mert szolgálatotokon keresztül, mellyel arról tesztek próbát, hogy magatokat a Krisztus örömüzenetének összhangzó lélekkel alávetitek, a ti egyszerűségetek, mely vagyonotokat velük és mindenkivel közössé teszi, arra indítja őket, hogy Istent dicsőítsék, amikor értetek könyörögve utánatok epekednek az Isten rátok kiárasztott kegyelmének láttára. Hála legyen Istennek az ő kimondhatatlan ajándékáért. (2Korintus 8:1-től 9:15-ig)
Tehát a korinthusiaknak írt első és második fejezetéből vett részlet egy azon gyűjtésről beszél, a Jeruzsálemben élő „szentek” számára. Nem egy helyi szinten kezdeményezett adakozásról van csupán szó, hanem a környék gyülekezetei által összeadott adott javak Jeruzsálembe történő eljuttatásáról, megbízható atyafiak által. Hozzáteszi, hogy amennyiben a gyűjtés „méltó” (azaz értékes) arra, akkor ő maga viszi az fel Jeruzsálembe. Az apostolok cselekedeteiben olvashatjuk, hogy így is történt. Pál hivatkozik erre a védekezése során. „Sok év elmúltával jelentem itt meg, hogy népem számára könyöradományokat és felajánlásokat hozzak. Ebben a foglalatosságban találtak engem bizonyos ázsiai zsidók, mikor a szent helyen a szent tisztulást végeztem, de nem csődületben, sőt anélkül, hogy bármily zavart keltettem volna.” (Apostolok cselekedetei 24:17-18) Pál, azaz akkor még Saul első nyilvános szolgálata a gyülekezetben is a szükségben lévők felé történt: "A tanítványok elhatározták, hogy amely mértékben közölök kinek-kinek módjában fog állani, valamit küldeni fognak, hogy a Júdeában lakó testvéreknek szolgálatára lehessenek. Meg is tették ezt, Barnabáson és Saulon keresztül elküldték az adományt a véneknek." (Apostolok Cselekedetei 11:30)
Pál fontosnak tartja kihangsúlyozni azt is, hogy ne az összejövetelek során történjenek a gyűjtések, elvéve az időt az Igehirdetéstől, hanem arra alkalmas időben: „ne akkor legyenek gyűjtések, mikor odamegyek” (1Kor 16:2)
Több hónapon keresztül szervezték meg ezt a nagy volumenű adomány gyűjtést, szó se volt a hétről-hétre történő kuncsorgásról: „Nektek magatoknak van hasznotok belőle, akik nemcsak a cselekvést, hanem az akarást is már előbb, már tavaly óta elkezdtétek. Most pedig fejezzétek be a cselekvést is, hogy amekkora készségetek volt az akarásra, a befejezés is abból legyen, amitek van.”
Az aktuális júdeai szükségekre hivatkozva történik a gyűjtés, A mostani időben a ti bőségetek egészítse ki amazok hiányát, hogy azután azok bősége pótolja a ti hiányotokat, hogy egyenlőség legyen, aszerint amint írva van: „Annak, aki sokat gyűjtött, nem volt többje, s aki keveset gyűjtött, nem volt kevesebbje.”
Szó sem esik arról, hogy Isten majd a százszorosát adja vissza : a ti egyszerűségetek, mely vagyonotokat velük és mindenkivel közössé teszi, arra indítja őket, hogy Istent dicsőítsék, amikor értetek könyörögve utánatok epekednek az Isten rátok kiárasztott kegyelmének láttára. Hála legyen Istennek az ő kimondhatatlan ajándékáért.
Ez a gondolat jelenik meg ebben a versben is: A jótevésről és vagyonotok közléséről meg ne feledkezzetek, mert az ilyen áldozatok tetszenek az Istennek. (Zsidók 13:16)
egy Agábusz nevű előállott, és a Szellem által jelképekben arra mutatott rá, hogy az egész lakott földre nagy éhínségnek kell eljönnie, ami Klaudiusz alatt be is következett. A tanítványok elhatározták, hogy amely mértékben közölök kinek-kinek módjában fog állani, valamit küldeni fognak, hogy a Júdeában lakó testvéreknek szolgálatára lehessenek. Meg is tették ezt, Barnabáson és Saulon keresztül elküldték az adományt a véneknek. (Apcsel 11:28)
A fizikai javak megosztására buzdít azokkal, akik körülöttünk (személyes kapcsolatok a szükségben lévőkkel, vagy távolabb (szervezett adakozások) élnek és tartoznak hitünk háza népéhez , de nem szervezetek, egyházak számára egyetlen egy esetben se.
"mikor Jakab, Kéfás és János, akiket oszlopoknak tekintenek, felismerték a nekem adott kegyelmet, a közösség kifejezésére jobbjukat nyújtották nekem és Barnabásnak, hogy mi a nemzetek közé menjünk, ők meg a körülmetéltek közé, csak azt kötötték ki, hogy a szegényekről megemlékezzünk, amit nagyon is serénykedtem megtenni." (Galata 2:9-10)
Akit az igére oktatnak, tegye közössé oktatójával minden javát. Ne tévelyegjetek! Isten nem hagy csúfot űzni magából, mert amit vet az ember, azt fogja aratni is. Aki a hús világába vet, saját húsából fog romlást aratni, aki ellenben a Szellembe vet, a Szellemből fog örök életet aratni. A nemes dolgok tevésében hanyagokká ne váljunk. Mert ha ki nem dőlünk, a maga idejében aratni fogunk. Következőleg, amint alkalmunk adódik rá, munkáljuk mindenki irányában a jót, de leginkább hitünk házanépével szemben. (Galata 6: 6-10)
Pál példáiból kiderül, hogy mind a szegényeket, mind azokat, akik ténylegesen szolgálnak szem előtt kell tartanunk, és megnyitni a kezünket azon elvek alapján, hogy aki "sokat gyűjtött, nem volt többje, s aki keveset gyűjtött, nem volt kevesebbje". Nem, cél az egyik elszegényítése, vagy a másik meggazdagítása, hanem, "hogy egyenlőség legyen"
Aki pedig veszi a bátorságot, hogy másokat buzdít ezen versek alapján, és Istenre, vagy Bibliára hivatkozva beszéli ki a pénzt a zsebekből, az ne felejtse el, hogy Isten nem hagy csúfot űzni magából, mert amit vet az ember, azt fogja aratni is.
Jézus az embereket jött megváltani, de szervezeteket, felekezeteket, földi rendszereket, épületeket nem fog magával vinni. Ez utóbbiakra semmi szüksége a Mennyben, ellenben felszólít arra, hogy keressük az odafenn valókat, és a mennyei társadalmi formákat valósítsuk meg itt a Földön
Ha tehát a Krisztussal együtt feltámadtatok, a fenn lévőket keressétek, ahol a Krisztus van, az Isten jobbján ülve. Eszetek a fenn lévőkön járjon, ne a földön levőkön. (Kolossé 3:1)
Mennybéli Atyánk! Megszentelt legyen neved, jöjjön el királyi uralkodásod, történjék meg akaratod, a földön éppúgy, mint a mennyben! (Máté 6:10)
Leszünk-e forradalmárok Jézusért, ha ez azt jelenti, hogy megkérdőjelezzük egy több millió dolláros gyülekezeti ház megvásárlását, ami hetente csak pár értékes órában van használva?
(Michael L. Brown)
...közben az emberek szükségeire, és az igazi templomra nem jut már szinte semmi... Ha valaki megrontja Isten templomát, meg fogja rontani azt az Isten. Hisz Isten temploma szent, s ti vagytok ez a templom
Ne lopd meg Istent, és add javaidat csili-vili földi épületekre, miközben az Isten templomában egerek tanyáznak