elmondom - mondom

Tartalomhoz ugrás

Edényből-edénybe

mondom
Közzététel szerző: Frodsham itt Go for it! · 7 Június 2015
   Az Úr éveken keresztül tanított az előmenetelre, megőrzött a megkeményedéstől. Mikor a metodista egyháznál voltam, tudtam, hogy meg vagyok váltva. Teljesen biztos voltam benne, hogy minden rendben van. Aztán azt mondta az Úr: „Jöjj ki!” – és én kijöttem. Mikor az úgynevezett „Testvérekkel” voltam együtt, akkor is úgy tudtam, hogy minden rendben van. De az Úr ismét kihívott: „Jöjj ki!” Akkor az Üdvhadsereghez mentem. Akkor még volt benne élet és mindenütt égett az ébredés tüze. De nemsokára földi dolgok érdekelték őket, az ébredésnek vége lett. Az Úr hívott: „Jöjj ki!” Elhagytam őket. Így jöttem ki háromszor. Azt hiszem, a pünkösdi mozgalom, amiben most vagyunk, a világon a legjobb, de mégis úgy tűnik, Istennek van még jobb is. Isten senkit sem tud használni, aki nem éhezik és szomjúhozik több után Belőle, és az Ő igazságából.
Smith Wigglesworth - Hit apostola

És, amikor már a legjobbnak tűnő sem elégséges, akkor Isten egy újat hoz elő azok számára, akik hajlandóak engedelmeskedni a "Jöjj ki!" hívásank.

Nyugodtan élt Moáb gyermekségétől fogva, és pihent az õ seprejében, és edényből-edénybe nem öntötték és fogságra sem ment, azért maradt meg az íze rajta, és nem változott el az ő szaga. (Jeremiás 48:11)



There are no reviews yet.
0
0
0
0
0
Vissza a tartalomhoz